MEGJELENT
A
ingyenes életmód magazin, amiben
nem csak a könyvemből olvashattok egy részletet,
Szeretnélek meginvitálni egy olyan világba, amelyet bár én álmodtam magamnak, mégis, mintha kicsit a Tiéd is lenne. Valódi történet, valódi szereplőkkel, valódi érzésekkel és valódi szituációkkal. Azért írtam meg a Szex és titok – Keribredso tudja… című könyvet, mert bár van egy jó párkapcsolatom, azért volt egy jó pár kapcsolatom, ami hihetetlen intenzitással ment tönkre, míg végig nem jártam a közös lét evolúcióját. Fiatalon szerelembe estem, aztán teherbe, később kétségbe, végül pofára. Így el is telt közel húsz év, és én eközben minden stációt megjártam, mielőtt képes voltam megfogalmazni, mitől is él az ember egy férfival boldogságban, békességben és harmóniában. Aztán „megtaláltam önmagamat” és elkezdtem foglalkozni a Vonzás Törvényével, azaz a gondolatok teremtő erejével. Intuitív és meditatív alkat lévén hamar rátaláltam az én utamra, s lettem sikeres oktatója a témának párkapcsolati és önmegvalósítás kérdéskörben.
